
A tapéta rövid története
A Flamingo Interiors lakberendezőitől itt egy újabb téma, amiből ötletet, inspirációt vagy újdonságot meríthettek magatoknak.
Bár nehéz megmondani, hogy pontosan mikor készült el az első tapéta, de a feljegyzések szerint Kínában használták először már ie. 221-ben. Az első kínai tapétákon madarak, virágok és tájak lettek festve rizspapírra. A rizst később simább vászonszálak váltották fel, így könnyebbé vált a festés és a papírra történő nyomtatás.
A tapéta, mint lakberendezési megoldás, részben azért vált elterjedté, mert olcsóbb alternatívaként szolgált, így mindamellett, hogy elrejthették a falon lévő repedéseket és a szigetelések hibáit, küllemre más, drágább anyagokhoz hasonlítottak, például bőrre, brokátra, fára.
A megfelelő tapéta kiválasztása
Belsőépítész tervezőink által javasolt szempontok szerint, első sorban a belső tér pontos felhasználási helyét választjuk ki a tapétának. Ezt követően döntjük el az adott térbe illeszthető mintázatot, struktúrát és színt. Manapság többféle anyagú tapétával találkozhatunk a piacon, létezik papír, bambusz, textil, fa, bőr, vinyl és ezek kombinációi is.
A mai napig szívesen tervezünk tapétát hotelekbe, éttermekbe, közösségi terekbe vagy családi otthonokba is. Lehetőségekben bővelkedik, amit előszeretettel meg is ragadnak a még a leghíresebb belsőépítész studio tervezői is.

Tapéta a hálószobába
A hálószobai tapétákat többféle módon variálhatjuk. Egy jól megválasztott tapéta, a legegyszerűbb szobát is izgalmasabbá és otthonosabbá varázsolhatja. Egyéniséget és eleganciát kap a belső tér, amit különböző díszlécek (pl: orac decor) kombinálásával még egyedibbé varázsolhatunk. A tapéták minden esetben tökéletesen kombinálhatók a legtöbb stílussal. A helyesen megválasztott színek és minták optikailag megváltoztathatják a teret és hangulatosabbá varázsolhatják az egész szobát.
Nagyon elterjedt megoldás, az ágy fejtámlája mögötti falszakasz tapétával való díszítése, vagy a szoba felosztása, amit a tapéta kontrasztjával optikailag bontunk fel. Ha a hálószobában kialakítunk egy dolgozósarkot, akkor a két részt kiválóan elkülöníthetjük tapétával. Nézd meg az ehhez kapcsolódóan már megjelent blogposztunkat a dolgozószoba kialakításáról.
Nem hagyhatjuk szó nélkül a tapéták praktikus tulajdonságait sem. Például a házilag is egyszerű kivitelezést, tisztántartást vagy azt, hogy pillanatok alatt lecserélhetjük és máris új hangulatot eredményez az élettérbe.

Tapéta a konyhába
A vízálló, strapabíró tapéták megjelenése óta megnyílt a lehetőség, hogy a vizes helységekben is nyugodtan használhassunk tapétát. Különlegesebbé teszi az egyszerű/egyszínű konyhabútort. Ha motívumosabb darabot választunk, akkor a konyha fókuszpontjává válik, azonban, ha egy letisztultabb, minimál stílusú mellett döntünk is izgalmas megjelenést kölcsönöz a belső térnek. Előnye, hogy megspóroljuk a burkolással járó költségeket, és a későbbiekben könnyen lecserélhetjük, ha már meguntuk a kiválasztott darabot.




Tapéta a fürdőszobába
Belsőépítész tervezőink szerint a fürdőszobába szintén tökéletes megoldás a tapéta! Szerencsére már rengeteg típusú tapéta megtalálható a piacon, ami teljesen nedvesség, pára és vízálló. Természetesen kombinálhatod hideg burkolattal és vízálló vakolattal is a tapétát. Egy korábbi blogposzunkban már bemutattuk nektek például a Tadelakot, mint vízálló vakolatot. Itt olvasd el újra, ha ez is érdekel.
Olyan letisztult, természetbarát stílust kölcsönöz ez a megoldás, ahova a tapétával izgalmat és melegséget csempészhetünk az otthonunkba. A megszokott megoldás az, hogy hidegburkolattal burkoljuk a fürdőszobát, ami ridegebb hatást kelthet, ezzel ellentétben a tapéta tapintásra és látványra is melegséget varázsol a fürdőszobánkba.



Tapéta a gyerekszobába
Ha valamit, hát a gyerekek hálószobáját lehet csak igazán a tapétával feldobni. Számukra érdekes apró mintázatú és színű tapéták barátságos és meleg hangulatot hoznak a kis lurkók világába. A letisztult stílust képviseli a natúr színvilág egy két állat vagy játékmintával. Ez stílus megfelelő lányos és fiús szobába is. Merészebb lehetőség manapság a dzsungel mintázat, hatására harsányabb és színesebb elemeket tudunk bevonni a térbe.


miben tud segíteni neked a flamingo interiors?
Hozzád melyik stílus áll közelebb?
Ha felújítás előtt állsz és szakszerű csapatra bíznád otthonod belsőépítészeti terveit, kivitelezését, akkor kérj tőlünk személyre szabott árajánlatot. A tervezési folyamat után, az egyik legtapasztaltabb budapesti belsőépítész iroda tagjai segítenek a gyors és tökéletes megvalósításban.
A megvalósításért vagy további információért keresd bátran kollégáinkat a Flamingo Interiorsnál.
Forrás: Fotók Pinterest